Osho – Egy csésze tea

Szeretet.
Az elme folyton konfliktusban van –
szüntelenül, mert az elme nem tud konfliktus nélkül létezni.
A konfliktusok révén erőt nyer,
mert még a konfliktus elleni küzdelem is egy konfliktus
és az elmén túljutni akarás is csak az elme tevékenysége.
Lásd át ezt mélyen, azonnal,
agyalás nélkül,
mintha észrevennél magad előtt egy kígyót az utcán
– és rögtön ugrasz egy nagyot.
Mintha nem is te ugranál ilyenkor,
hanem – maga az ugrás.
Az ugrás megtörténik spontán módon,
erőfeszítés, erölködés és konfliktus nélkül.
Amikor ez történik, az elme nincs jelen,
és ez az elme nélküliség az ajtó az istenihez.

Szeretet.
A meditáció útja az önösség meghaladása,
és a megadás képezi az alapját.
Éned feladása a nem-énnek.
Úgy létezni, mintha nem léteznél.
Óh, az az áldás, amikor valaki mindent a nem-énre hagy!
Buddha ezt a jelenséget anatmának vagy anattának (éntelenség) hívta.
Legyél egy bábbá az éntelenség kezében,
s akkor minden természetesen áramlik,
spontán módon,
mint ahogyan a folyó halad a tenger felé,
vagy ahogy a felhők vándorolnak az égen.
Lao Tzu ezt hívja cselekvésnek a nem-cselekvés által.
Ha azon igyekszel, hogy önmagad mesterévé válj,
egyszer csak azt fogod észrevesznni,
hogy az ismeretlen eszközévé lettél –
s miféle nonszensz önmagunk mesterévé válni,
hiszen nincs is itt senki!
Ne kutasd, és továbbra is hinni fogsz benne.
Keresd, és sehol sem fogod találni.
Az én csak a tudatlanságban létezik.
Ez A tudatlanság.
A tudásában nincs én,
mert e tudásnak nincs tudója.
Ekkor a tudás elég önmagában.

Szeretet.
Végtelen az emberi önbecsapás, mert
bármit is tesz, képes megindokolni azt.
Egyik nap egy férfi hangosan hencegett az ivóban,
azzal a felkiáltással, hogy ő aztán vasakaratú,
és ezt be is bizonyítja azzal,
hogy életében nem iszik többé bort.
Egy nap sem múlt el, estére már a bárban volt újra,
és fennhangon szólt mindenkihez:
Erősebb vagyok, mint az akaratom.
Egész nap harcoltam ellene,
de végül legyőztem a nyavajást!
Egy duppla whiskyt ide nekem!

Szeretet.
Naszruddin molla valamit keresett a földön.
Mi veszítettél el molla? kérdezte tőle valaki,
miután látta hogy keresgél.
A kulcsomat, válaszolta Naszruddin.
Így már ketten keresték térdenállva a kulcsot.
Kis idő múlva rákérdezett az ember:
Egész pontosan hol ejtetted el?
A házamban – jött a válasz.
Akkor miért itt keressük?
Mert itt több fény van, mint a házamban.
Ezt kérdem én is tőled – hol keresed a kulcsot?
A házon belül?
Vagy kint, ahol több fény van?

Szeretet.
Ne is gondolj az önfeladásra,
mert az egyetlen akadálya épp az, aki erre gondol, 
így aztán senki se adhatja fel önmagát:
ez egyáltalán nem egy cselekedet.
Megtörténik,
nem te teszed,
eljön hozzád.
És bármiféle erőfeszítés a részedről, csak késlelteti.
Légy nyitott, erőfeszítés mentes, ellazult és befogadó,
és el fog jönni – mindig eljön.
A tanúja vagyok.

Szeretet.
Az élet problémája nem filozófiai,
hanem egzisztenciális.
Nem tudod kívülről megoldani,
nem lehetsz a puszta megfigyelője –
hiszen te benne vagy – te magad vagy az.
És mellesleg, mi is a filozófia?
A legrosszabb esetben egy kis nyelvészeti zsonglőrködés,
a legjobb esetben némi nyelvtudományi elemzés.
És még a legjobb esetben se vezet sehová,
mert a kérdés egzisztenciális,
amit sehogy se lehet megoldani nyelvi elemzésen és
a nyelvészeten keresztül.

Egy sötét éjszaka a dervis egy kút mellett haladt el, mikor lentről segélykérő kiáltást hallott.
– Mi történt? szólt le a kútba.
– Nyelvész vagyok, és mivel rosszul értelmeztem az útmutatásokat, sajnos belezuhantam ebbe a mély kútba.
– No akkor várjál csak barátom, máris hozok ide egy létrát meg egy kötelet.
– Csak egy pillanatra! – szólt a nyelvész. Neked a nyelvtanod és a stílusod is hibás. Ez azért el kell ismerjed.
– Ha ez számodra ennyivel fontosabb az esszenciális lényegnél – kiáltotta le a dervis –, akkor jobb ha ott lent maradsz, amíg megtanulok helyesen beszélni.
Majd fogta magát és távozott.

Szeretet.
A meditációhoz nincs semmi szükség az elemére, sem bármiféle erőfeszítésre.
Épp oly könnyedén száll rád, mint az álom.
Ahogy nem akarhatod az elalvást,
nem akarhatod a meditációt sem.
Épp ellenkezőleg,
minden erőfeszítéssel csak késleltetheted a csendes, lágy érkezését.
Nincs benne helye a cselekvésnek vagy az agressziónak –
és a cselekvés itt messzemenően túl agresszív.
A meditáció passzív befogadás.
az elme agresszív,
a meditáció passzív.
Legyél passzív
és érzékeny
nyitott
sebezhető
és VÁRJ.
Az igazi varázslat a várakozáson keresztül érkezik.
Amikor ez a várakozás teljessé válik benned,
akkor jön a lényeg
és – A ROBBANÁS.

Ne pazarold az idődet mások felett való elmélkedésre.
Igazából ez is csak az elmének egy árnyalt és ravasz szokása arra,
hogy elkerülje saját magát.

Egyszer egy szerzetes megkérdezte Ummont:
– Uram, mindig azt mondja, hogy a buddhizmus minden lehetséges
módon segít minket, de hogyan képes segíteni a vakon, a némán, a bolondon?
A vak nem képes látni a tanító botját, amit felemel előttük,
a süket nem képes hallani a tanító szavait, mindegy milyen bölcsen szól,
a bolond képtelen feltenni a kérdéseit vagy elmondani a megértését:
mivel ezeken az embereken nem tudunk segíteni,
hogyan is mondhatjuk, hogy a buddhizmus mindenki számára segítséget nyújt?
Mi értelme ennek?

Ummon csak csendben maradt egy darabig,
majd hirtelen a botjával a kérdező felé ütött.
Természetesen a szerzetes hirtelen hátraugrott.
Á – mondta Ummon –, úgy látom nem vagy vak!
Majd szólt a szerzetesnek, hogy jöjjön közelebb, amit az meg is tett.
Áhá! – mondta Ummon – Lám nem vagy süket se!
Majd megkérdezte a szerzetest, hogy megértette-e mire volt jó mindez.
A szerzetes nemmel válaszolt.
Áhá! – mondta Ummon. – Ezek szerint bolond se vagy!

Szeretet.
Az új világ, amit a meditáció felfed
nem olyasmi, ami a külvilágból jön.
Mindig is itt volt – belül,
a saját létezésedben.
Ez A Létezés maga.
Akár tudomásunk van róla, akár nem, ITT van –
magként természetesen, egy lehetőségként,
amit ki kell bontakoztatni, de ez minden.
Ezért van, hogy amikor fény derül rá és kivirágzik,
mindenki harsányan felnevet,
mert mindig is itt volt, és senki se vette észre.
A meditációért tett munkálkodás olyan mint a szobrászat,
mert ahogy a szobrász előhozza a anyag
mélyébe temetett figurát,
úgy alakítja a meditáló saját belső lehetőségeit
élő, dinamikus és tudatos teremtésekké.
Természetesen itt a teremtő, a teremtések
és a teremtés célja nem különböző, hanem egy,
mert mindhárom maga a meditáló.
És ezért hívom én a meditációt a legnagyobb művészetnek.

Szeretet.
A teljességre való törekvést
eredendően magában hordozza minden,
de csak az emberben vált tudatossá.
Emiatt az ember feszültségben él,
s csak amikor ez a vágyakozás megszűnik,
beteljesedésével tűnik el ez a feszültség.
A végtelen potenciál szimbóluma ez a feszültség,
ahogy a végtelen lehetőségeké is.
Az ember még nem az ami lehetne,
s hacsak azzá nem válik amit magában rejt,
nem lelhet megnyugvásra.
Ez a fél-egészség az ember.
s az egészség a teljességében van.
Maga a tény, hogy a nyelv
ugyan azt a szótőt használja az
egész, szentség, egészség* szavakra,
mély igazságot rejt magában:
Aki egész, az egészséges is,
és egészségesnek lenni annyi, mint egésznek lenni.
Ez a teljesség csak teljes tudatossággal érhető el:
A tudattalan sötétségébe kell hatolni s
átalakítani világossággá.
Ennek a módja a meditáció. 

*angol: whole, holy, health