Osho – Egy csésze tea

Szeretet.
A dühöt, erőszakosságot, irigységet vagy a féltékenységet
nem lehet legyőzni az ellentétének a fejlesztésével,
mert az erőszakosság maga fogja létrehozni a saját ellentétét
és az agresszivitás benne lesz a felvett erőszak-mentességben.
Ezért mindig légy tudatában az ellentétek hipnotikus varázsának:
sose oldhatsz így meg semmilyen problémát,
ezzel csak kerülgeted, mint macska a forró kását. 
Ne ess az ellentétek csapdájába, inkább
értsd meg közvetlenül a dühödet,
az erőszakosságodat, az irigységedet
vagy bármi mást.
Az ellentét hajszolása csak egy menekülés.
Az ellentétre törekvés csak gyávaság.
Élj együtt úgy az elméddel, amilyen.
Ne akard megváltoztatni.
Légy bátor, nézz szembe vele és értsd meg.
Ha az éberség fénye vetül a dühre, az irigységre
vagy a féltékenységre, 
akkor ott változás történik.
Az éberség katalizátorként működik – és ekkor
a düh nem az ellentétére változik,
és az agresszivitás sem erőszak-mentességgé,
hanem egyszeriben eltűnik az agresszivitás,
eltűnik az erőszakosság,
és amikor az erőszakosság eltűnik és eloszlik az elme,
egy mindenestül másik dimenzió nyitja meg a kapuit:
a spontán lét dimenziója,
az isteni lét dimenziója.

Szeretet.
Tervezgetések nélkül élek,
úgy érzem, ez az egyedüli mód,
hogy élőnek érezzem magamat.
Vad életet élek,
abszolút tervezetlenül,
mit sem tudva a jövőről –
még a következő pillanatról sem.
Ez a nap épp elég számomra –
több, mint elegendő!
A jelen pillanata az egyedül élő pillanat –
a múlt halott abban az értelemben, hogy már
nem létezik, és a jövő is halott abban az értelemben,
hogy még nem született meg.
A múlttal való foglalkozás halottá tesz,
ahogy a jövővel való foglalkozás is.
Az életteliség egyedüli lehetősége az itt és most megélése –
itt lenni e pillanatban, teljesen itt lenni.
A pillanatról pillanatra élt életben olyan eksztázist és áldást találtam,
ami nem evilágból való.
A teljességgel megélt élet egyetlen pillanata is túllép az időn.
Az időbeliség két pontja között egy rést hoz létre,
s ha ebben a résben tudsz maradni,
akkor túljutsz a halálon is,
mert az idő a halál,
és az időtlenség az élet.
Az élet nem valami fix és lezárt dolog,
az élet annak megélése ami van,
folyamszerű, szüntelen folyamat,
ami az ismeretlenbe áramlik,
az ismert partjaitól az ismeretlen partjai felé.

Szeretet.
Ha valaki éber a jelen pillanatra,
akkor arra a tényre is ráébred, hogy
hogy nincs egy különálló én ott belül.
Az én a múlt,
az én a halott múlt.
Az én nem azonos az élettemmel, mert nem élő.
Az egó csak a múltban létezhet
vagy a jövőben –
ami semmi egyéb, mint a múlt kivetítése.
Ezért van, hogy az éberség, a pillanatról pillanatra
való tiszta éberség egó nélküliséghez vezet,
mert az egó nem képes létezni a jelenben,
az éberség pedig csak a jelenben létezik.
A kettő együtt szimultán nem létezhet.
Az egó az éberség hiánya,
az éberség pedig egómentesség.

Szeretet.
A ismeretszerzés csupán felhalmozás,
ezért az ilyen ismeret mindig halott,
míg a tudás pillanatról pillanatra történik,
mert a tudás nem gyűjtögetés, hanem megélés.
Ezért ne hordozz magadban halott ismereteket,
hanem áramolj együtt a tapasztalásokkal,
csak így maradhatsz élő.
Ne kösd magad az elmúlt tapasztalásokhoz –
a tapasztalásokhoz való ragaszkodás rabság.
Minden emelkedj túl azon, ami már megtörtént,
hogy mindig képes legyél befogadni az újat.
Az eksztázis mindig az újból fakad,
a frissből,
az épp megszületőből,
a semmiből érkezőből –
mindig a semmiből érkezővel maradni,
ez az isteni.

Szeretet.
Mindig emlékezz az aranyszabályra:
Egyszerre egy lépés.

Egy jó természetű hölgytől gyakran kértek ételt csavargók.
Végül mégis úgy döntötte, hogy visszautasítja őket,
mert mindez kezdett terhessé válni a számára.
Ám rövidesen a döntéshozatal után
egy fiatalember elé állt és
kért egy kis cérnát tőle.
A nő látta, hogy a fiatalember nadrágja
erősen szakadt volt, és hogy van egy varrótűje is,
ám mivel ez még kevés volt ahhoz, hogy
a férfi a nadrágán javítani tudjon,
így hát adott neki cérnát.
A fiatalember fogta a cérnát, kicsit odébb ment az úton,
leült egy fa alá pár percre,
majd visszatért a házhoz.
Elmondta a hölgynek, hogy nem tudja megjavítani a
nadrágot, hacsak nem kap egy darab textiliát is,
hogy befedje vele a foltot.
A hölgy adott neki egy kis szövetet hozzá.
Úgy egy órával később a fiatalember újra visszajött
a házhoz és ezt mondta: Hölgyem, ezek a nadrágok
túl vannak a javíthatóság határán.
Igazán nagylelkű lenne öntől, ha oda tudná adni
a férjének egy régebbi nadrágját.
Adott hát neki egy nadrágot, és mosolygott
az ügyességén.
A fiatalember hátrament a fészer mögé, átvette a nadrágot,
majd visszatért a házhoz, és megmondta a hölgynek, hogy
a nadrág egy kicsit túl bő derékban, de ha adna neki egy kis harapni valót,
akkor utána egész biztos tökéletesen passzolna.
Ekkor már a hölgy is hangosan felnevetett,
és megvendégelte egy nagy vacsorával.
És mindezt azért, mert a fiatalember
egyszerre csak egy lépést tett.

Szeretet.
Történt egyszer, hogy három ember elment meglátogatni egy szúfi közösségét,
hogy meghallgassák az ottani tanításokat.
Már rögtön az elején egyikük elhagyta a csoportot,
feldühödve a mester szeszélyes viselkedésén.
A másodiknak elmondták – a mester útmutatásai alapján –, hogy az öreg egy csaló.
Hamarosan ő is otthagyta a közösséget.
A harmadik hallgathatta egy ideig az előadásokat, de olyan
sokáig nem kapott tanítást, hogy elveszítette a
türelmét és távozott a közösségből.
Miután mindhárman elmentek,
a mester a közösséghez fordult:
Az első ember illusztrálta ezt az alapelvet:
Ne ítélj meg lényeges dolgokat a látszat alapján.
A második annak illusztrációja volt, hogy:
Ne ítélj meg fontos dolgokat a hallottak alapján.
A harmadik pedig a következő szólás példája volt:
Sose ítélj pusztán a beszéd vagy annak hiánya alapján.
Erre az egyik tanítvány megkérdezte,
hogy miért nem lehetett a jelentkezőknek
elmondani ezeket a tanácsokat.
A mester ezt válaszolta: én azért vagyok itt,
hogy a valódi tudást adjam,
s nem azért, hogy olyasmire tanítsam az
embereket, amiről úgy hiszik, már
megtanulták az édesanyjuk szoknyájánál.

Szeretet.
A meditáció titka a tanulás megfordításának művészete.
Az elme a tanulás, 
a meditáció a tanulás megfordítása, vagyis
folyamatosan meghalni a tapasztalataid számára,
hogy azok ne tudjanak bebörtönözni.
A múltbeli tapasztalat halott súllyá válik az
élő és áramló, folyó-szerű tudat számára. 
Élj a pillanatban teljesen szabadon a múlttól,
áramolj együtt a jelennel, akadálytalanul az elmédtől
és meditációba kerülsz.
Tudd jól, hogy az ártatlanság mindig teljes, 
az ismereteid üresek –
még ha a felszínen ez épp fordítottnak is látszik.
Az ártatlanság mélységes tudás, ami a tapasztalati tudásból hiányzik –
még ha az ártatlanság soha nem is következtet, 
a tapasztalat pedig semmi másból se áll, csak következtetésekből, következtetésekből és következtetésekből!
Ezért mondom mindig: 
Az ártatlanság meditáció, mert megnyitja az
ismeretlen ajtaját. 
Tanuld meg, hogyan fordíthatod meg a tanulást. 
Tanuld meg, hogyan juthatsz túl az elmén.
Ne ragaszkodj az ismerthez,
és a mesterkulcs a kezeidbe kerül. 
Légy nyitott és sebezhető, 
élj és áramolj mindig együtt az ismeretlennel,
és meditációban leszel –
te leszel a meditáció.

Szeretet.
Az életnek nincs szüksége a kényelemre mikor értelmet talál, 
nincs szüksége kényelemre, ha megvan a cél,
mert a szándék szerint élt élet teljességében van
a tudatosság magjának gyümölcsözése. 
Az énség nélküli tudatosság a cél. 
Tudatosság középpont nélkül –
és megérkeztél. 
Az egó nélküli tudatosság a nirvána: 
amit hívhatsz Istennek vagy ahogyan épp szeretnéd. 
Tudd, hogy mindeki ezt a létállapotot keresi,
de ha csak teljesen el nem veszik a kereső, ezt a létállapotot
nem lehet megtalálni –
s a kereső csak a teljességgel élt élet tüzének
intenzitásában veszhet el. 
Ezért élj teljesen, élj pillanatról pillanatra, 
mert nincs más módja feloldani a középpontot,
az énséget, az egót. 

Szeretet.
Az univerzum szinte semmivel se törődik a játékosságon kívül. 
Ehhez képest az ember alig-alig foglalkozik bármi mással a munkáján túl. 
Így persze minden a feje tetejére állt. 
Ebből ered az agónia, a szenvelgés.
A törvény, a világmindenség TAO-ja csupa játék – leela,
míg az emberi szemlélet lényege a munka, 
mert a logika nem képes a hasznosságon túllátni.
A létezés viszont túl van a hasznosságon. 
Meditálj ezen a különbségen és megleled a hídat –
és a hídra szükség van, 
mert nem létezhesz munka nélkül, 
de csak a munkáért létezni elviselhetetlen, élhetetlen.
A meditatív ember úgy dolgozik, mintha játszana –
az ok, amiért dolgozik, játékos.
A nem meditatív ember úgy játszik, mintha csak dolgozna –
számára a játék is csak munka. 

Az életben soha nincs teljes biztonság,
mert az élet lényegéhez tartozik a bizonytalansága –
ezért van, hogy aki mind jobban a biztonságra törekszik, 
az egyre kevésbé lesz életteli. 
Csak a halál ad teljes biztonságot, 
ezért soha ne a biztonságot keresd, 
mert akkor csak a halált keresed. 
A túláradón és eksztatikusan megélt élet
soha nem követeli meg a kiszámíthatóságot. 
Fogadd el a bizonytalanságot áldásként,
és amikor elfogadod,
akkor rájössz, hogy megvan a saját szépsége.

Mulla Naszruddin sírhelyét 
egy súlyos és hatalmas faajtó zárja el, 
lereteszelve és lelakatolva. 
Senki sem juthat be – legalábbis az ajtón keresztül:
utolsó vicceként a mulla meghagyta,
hogy a sírhelyének nem lehetnek körben falai!

Ó, amit a molla tett a sírhelyével, 
mindenki azt teszi a saját életével –
ráadásul tudattalanul!
Ha te is ezt akarod tenni – legalább tedd 
tudatosan, 
mert tudom, hogy tudatosan nem tudod megtenni! 
És nem csak te, de senki se képes rá,
mert semmilyen hülyeséget nem lehet 
önmagunkkal tudatosan megtenni.