Szeretet.
A nem-kötődés nem a tárgyakról szól, hanem
a gondolatokról.
A nem-kötődés nem a külső dolgokhoz való viszonyról szól,
hanem a belsőhöz.
A nem-kötődés nem a világgal kapcsolatos,
hanem önmagunkkal.
Egy nap egy koldus elment meglátogatni a szúfi fakírt,
és egy bársony szófán találta egy gyönyörű sátor belsejében,
aminek a kötelei arany cölöpökhöz voltak rögzítve.
Mindezt látva a koldus felkiáltott: Mi ez!?
Tiszteletre méltó Fakír, már sokat hallottam a
lelkiségedről és a nem-kötődésedről, de én most
teljesen csalódott lettem látva mindezt a fényűzést körülötted.
A fakír felnevetett, ezt válaszolva: Én kész vagyok mindezt hátrahagyni,
és veled menni.
És amint kimondta, felkelt és kisétált a sátorból a
koldussal, még csak arra se szánva időt, hogy felhúzza
a saruját!
Nem sokkal később a koldus nyugtalankodni kezdett.
A sátorban felejtettem a kolduló tálamat, mondta.
Mihez fogok kezdeni nélküle!
Kérlek várj meg itt, amíg visszamegyek érte.
A Szúfi felnevetett. Barátom - mondta -,
az arany cölöpök a földbe voltak szúrva, nem a szívembe,
de a kolduló tálad még mindig üldöz téged!
A világban lenni még nem kötődés.
A kötődés a világ jelenléte a fejünkben, és amikor a világ eltűnik
az elméből – az a nem-kötődés. 
Szólj hozzá!